Bemutatkozás
Üzletünk 1993-ban nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt Budán, az Árpád Fejedelem útján Shirley Holst vezetésével. Azzal az elsődleges céllal alapítottuk üzletünket, hogy minél több ember számára tegyük elérhetővé az éleslátást. Az akkoriban kapható kontaktlencsék mellett igyekeztünk szélesebb termékskálával kiszolgálni pácienseinket. 1998-ban üzletünk átköltözött a XIII. kerület Hegedűs Gyula utca 5 szám alá, ahol egy nagyobb üzlettel és még nagyobb választékkal azóta is zseretettel várjuk vásárlóinkat. Az országban az elsők között illesztettünk keratoconus-os pácienseknek RGP kontaktlencsét.
A kezdeti évek óta elégedett pácienseink köre évről évre nőtt, köszönhetően a rendelőnkben szemvizsgálatot végző orvosoknak és optometristának, és az állandóan bővülő termékválasztéknak. Reméljük, hogy hamarosan Önt is körükben üdvözölhetjük.